Megkérdeztük a 777 Insta-követőit, hogy melyik a kedvenc keresztény filmjük, és nem kellett csalódnunk, mert rengeteg válasz érkezett! Ha szívesen néznétek valami újat, aminek keresztény üzenete van, akkor böngésszétek végig ezt az igen hosszú listát!

A Jézus-Dosszié

Egy ateista oknyomozó újságíró nem tudja elfogadni Isten létezését, még azok után sem, hogy a felesége keresztény lett. Az újságíró minden szakmai tudását és befolyását beveti, hogy bebizonyítsa, a kereszténység hazugság. Minden erejével azon van, hogy bebizonyítsa, a feltámadás nem történt meg. Azonban talán Ő sem gondolta, hogy elérkezik a pillanat, amikor elfogynak az érvek, és magának is fel kell tennie a kérdést: Isten valóban létezik? A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, az alapjául szolgáló könyvet Lee Strobel írta.

Nincs akadály (Overcomer)

Egy középiskolai kosárlabdaedző kényszerhelyzetben terepfutást kezd el tanítani, ám érdeklődés hiányában azt is csak egy asztmás kislánynak. A tininek, Hannah-nak nem egyszerű az élete, de a keresztény edző és családja számára fontos, hogy jó irányba forduljon.

Végtelen hit

Grant Taylor az egyik középiskola amerikaifutball-csapatának sikeresnek éppen nem mondható edzője, a csapat rendre alulmarad a küzdelemben. A szülők kezdenek türelmetlenek lenni, a srácok pedig lassan elvesztik minden motivációjukat, a legjobb játékosok rendre valamelyik rivális iskolához szerződnek. Grant magánélete sincs teljesen rendben. A ház épphogy nem dől a fejére, a családi autó állandóan cserbenhagyja, ráadásul megtudja, nem lehet gyerekük. Az elkeseredett férfi Istenhez fordul segítségért. A hithez fordul, hogy megküzdjön a kudarcaival, és legyőzve a múltat, sikerre vigye csapatát és saját életét.

A csillag

Bo, a kicsi, de bátor szamár meg van róla győződve, hogy többre hivatott, mint hogy egy kis názáreti malomban robotoljon egész életében, ezért egy nap minden bátorságát összeszedve megszökik és Ruth, a bájos birka, valamint Dávid, a vicces galamb társaságában egy ragyogó csillagot követve nekivág élete nagy kalandjának.

Áttörés

Egy 14 éves fiú tóba fullad, hithű édesanyja pedig azért imádkozik, hogy a gyermek épségben visszatérjen hozzá. Egy szép film -mely ráadásul igaz történetet dolgoz fel- a hit erejéről; arról, hogy vannak csodák, és az emberek, ha kell, össze tudnak fogni, és ennek szép eredménye van.

Ben Hur

Mindenki ismeri, igazi klasszikus. Ha még nem láttad, akkor mindenképpen nézd meg! A mozitörténet legnagyobb filmjében minden grandiózus: a legtöbb Oscar-díjat nyert alkotás elkészítésében ötvenezer közreműködő és nyolcezer statiszta vett részt. A nagyjelenet arénáját egy éven át építették, és több, mint kétszáz óriásszobrot faragtak ki hozzá. De ami a legfontosabb: Hollywood legfényesebb csillagai az emberi történelem legnagyobb alakjait varázsolják elénk.

Don Matteo

Az olasz tévéfilmsorozat 2000 óta van műsoron, és már a 13. évadot forgatják. A sorozat főhőse Don Matteo Gubbio, majd a kilencedik évadtól Spoleto városának plébánosa, aki korábban misszionáriusként szolgált például Dél-Amerikában, a Fülöp-szigeteken, Alaszkában és Mexikóban, ahol számos, a film egyes részeiben fontossá váló képességet sajátított el, mint például a kígyók megfogását, a lovaglást és a sakkozást. Fő képességei a jó emberismeret és a logikus gondolkodás, amelyek révén az egyes epizódokban felmerülő bűnügyeket megoldja. A sorozat visszatérő eleme a Cecchini főtörzsőrmesterrel való sakkozás. Don Matteo a város lakossága által megbecsült és tisztelt ember, aki megérti, és segíteni próbál az embereknek problémáik megoldásában. A bűnügyek felgöngyölítésével gyakran megelőzi a városi csendőrség tagjait is.

Ha Isten úgy akarja

Tommaso, az elismert római szívsebész magabiztos és sikeres ember. Látszólag a családi élete is rendben van, leginkább pedig fiára büszke, aki az ő nyomdokain jár, hiszen orvosnak készül. Egy nap azonban váratlan fordulat történik: a fiú bejelenti a családnak, hogy félbehagyja az orvosi egyetemet, mert megváltozott az élete és pap szeretne lenni. Tommaso úgy tesz, mintha elfogadná fia döntését, de igazából őrjöng és elhatározza, hogy utána jár annak, hogy ki mosta át a fia agyát ezekkel a keresztény “dumákkal”, és ki az, aki eltérítette őt az ígéretes orvosi karriertől. Tommaso tehát nyomozásba kezd, és egyre inkább olyan helyzetekbe bonyolódik, amilyenekre nem is gondolt.

Názáreti Mária

Ez a csodálatos olasz-német filmalkotás Názáreti Mária életét tárja elénk, gyermekkorától egészen Jézus feltámadásáig. Az eredeti helyszínen játszódó, kitűnő karakterekkel gazdagított mű teljes játékideje alatt átérezhető Mária személyisége, mélységes hite és fia iránti mérhetetlen szeretete. Benne fedezhetjük fel azt a gazdag élettörténetet, amelyet az Istennek szóló „Íme, itt vagyok” kinyilatkoztatásban lehet összefoglalni. Mária olyan édesanya, aki mindig vágyakozott fia után, ám tudta, hogy nem az övé, hanem Istené, azonban akkora szeretettel volt Jézus iránt, hogy képes volt elfogadni a rá váró küldetést. Názáreti Mária igent mondott Istennek, amit még a fia elvesztésekor érzett fájdalmában is megerősített.

Hiszel?

Több ember különböző sorsát, küzdelmeit követhetjük nyomon egy modern amerikai nagyvárosban, amelyek látszólag egymástól függetlenek, míg végül egy ponton hirtelen minden a helyére kerül és  értelmet nyer.

Életem a szörf 

A tinédzser Bethany Hamilton imádta a szörfözést, a hullámlovaglás volt a mindene. Egy szörnyű tragédia azonban beárnyékolta életét. Kedvenc időtöltése közben megtámadta egy cápa, és leharapta az egyik karját. Nem sokon múlt, hogy az életével fizet a kalandért. Más egy ilyen sokk után soha többé nem megy a nagy víz közelébe, ám Bethanyt más fából faragták. Eltökélt szándéka, hogy újra szörfözni fog, és ismét bajnok lesz belőle. Elképesztő kitartása, megingathatatlan hite segítségével készül a visszatérésre. Hihetetlen, de igaz történet alapján.

Egy éjszaka a királlyal (Eszter története)

Haman bosszút akar állni a Perzsiában élő zsidókon… Számítását azonban keresztülhúzza Hadassah, a fiatal zsidó lány. A csinos és bátor lány ugyanis elnyeri a jóképű Xerxész király, a zsidók ősi ellenségének szívét. Perzsia királynője lesz, akinek sikerül elhárítania a népét fenyegető veszedelmet.

Feltámadt! (Risen)

Egy hitetlen római katona új küldetést kap: keresse meg a zsidók keresztre feszített Megváltójának, Jézusnak eltűnt holttestét. A nyomozás végül eredménnyel zárul – ám nem a mindenki által óhajtott formában sikerül teljesítenie a megbízatást.

Mennyei csodák

Amikor Christy megtudja, hogy tízéves lánya, Anna egy ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenved, elhatározza, hogy megtalálja a gyógyulásának a módját, bármibe kerüljön is. Később Anna egy szörnyű balesetet szenved, amit nemcsak hogy túlél, de hihetetlen és megmagyarázhatatlan csodában lesz része. A baleset ugyanis drámai változást hoz a kislány állapotában, lehetővé téve, hogy elinduljon a gyógyulás felé, és a család újra boldogan éljen.

Szerelempróba (Fireproof)

„A film címe nem arra utal, hogy a házasságot soha nem éri tűz, hanem arra, hogy ha jön, ki lehet védeni. Minden házasságot érnek “tüzek”, és a védekezéshez a házastársaknak tudniuk kell, hogy a szeretet, az elkötelezettség inkább döntés, mintsem érzelem” – fogalmaz a rendező, Alex Kendrick.

Imával nyert csaták

Tony és Elizabeth Jordan középosztálybeli házaspár, akiknek látszólag mindenük megvan: remek munka, szép lánygyermek, illetve álmaik otthona. A látszat azonban csal. Házasságuk válságban van, életük és otthonuk egy háborús övezet, s az egésznek lányuk issza meg a levét. Egy idősebb, bölcsebb hölgy, Miss Clara segítségével Elizabeth rájön, hogy hogyan küzdhet családja s házassága egyben tartásáért.

A bátorság emberei

Négy ember, egy elhívás: szolgálni és védeni. Mindannyian tudják, hogy Isten arra vágyik, hogy ezek a férfiak, apák a gyermekeikkel is törődjenek. Képesek lesznek megtalálni a módját annak, hogy szolgálják és védjék azokat, akik a leginkább kedvesek nekik?

A fegyvertelen katona

A Hacksaw Ridge Desmond Doss [Andrew Garfield] szinte hihetetlen története, aki a második világháború egyik legvéresebb csatájában, Okinawa szigetén 75 bajtársa életét mentette meg úgy, hogy ő maga nem viselt fegyvert. Vallási meggyőződése volt, hogy noha hazája igazságos háborút vív, neki magának nem szabad ölnie. Szanitécként több alkalommal is egymaga hozta ki sebesült bajtársait az ellenséges vonalak mögül vagy a tűz alatt tartott senkiföldjéről, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Doss volt az első olyan katona, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, és megkapta a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, Amerika legmagasabb katonai kitüntetését.

A szeretet gyógyít

A XX. század első évtizedeiben, Nápolyban élt orvos, Giuseppe Moscati legendája a mai napig fennmaradt. Nemcsak kiváló diagnoszta és nagy tudós volt, hanem emberségből is ragyogó példát mutatott kortársainak. II. János Pál pápa 1987. október 25-én 100 ezer ember előtt avatta szentté a Szent Péter téren.
A történet 1903-ban kezdődik, amikor a középpolgári családból származó Giuseppe és jó barátja, a dúsgazdag apa mellett felnőtt Giorgio együtt járnak egyetemre. Giorgio magával viszi barátját nagy szerelme, a gyönyörű Elena Caiafa hercegkisasszony estélyére. A társasági szabályok ellen lázadó lány és a különös, mély érzésű Giuseppe azonnal egymásba szeretnek. De ahogy telnek az évek, a barátok útja lassan különválik. Giuseppe teljes odaadással dolgozik a legszegényebb, legsúlyosabb betegek kórházában, míg Giorgio inkább mulatókban tölti az idejét a szép Chloé karjai között. Amikor a nápolyi kolerajárvány kirobbanása miatt Giuseppe nem tud elmenni Elena estélyére, Giorgio nem habozik leülni az üresen maradt székre a csalódott lány mellé.

Isten Fia

Az Isten Fia című film Christopher Spencer nagyszabású drámája, amely Krisztus életét, születését, tanításait, keresztre feszítését és feltámadását mutatja be. A 2004-ben készült Passió óta ez az első nagyszabású film, mely szélesvásznon mesél Jézus életéről; és csaknem ötven év óta az első, amely a kereszténység központi alakjának teljes életútját bemutatja.

Isten nem halott (1-3)

Josh elsőéves egyetemista, aki nem hajlandó Istent halottnak nevezni az első filozófiaórán. Ateista professzora arra hívja ki, hogy bizonyítsa be, Isten létezik. A családja és a barátnője is próbálja lebeszélni az egészről, Josh azonban úgy érzi, helyt kell állnia.

Még mindig hiszek 

A fiatal zenész, Jeremy (K.J. Apa) élete akkor teljesedik ki igazán, mikor rátalál szerelmére, Melissára (Britt Robertson). Az életvidám, mindig mosolygós lány teljesen elvarázsolja a srácot, aki nem is tudja más mellett elképzelni a jövőjét. Ám minden megváltozik, amikor Melissánál rákot diagnosztizálnak. Jeremy eltökélten hisz abban, hogy kettejük végtelen szerelme bármire képessé teszi őket, és együtt még ezt a gyilkos kórt is legyőzhetik. Összeházasodnak, és reményekkel telve kezdik el közös életüket. De a lány tünetei egyre súlyosbodnak, és Jeremy hite egyre jobban kezd meginogni…

+ A passió és A viskó

Ezt a két filmet azért említjük meg ráadásként, mert korábban nagyon sokat írtunk róluk és széles körben ismertek. Ebben az ajánlóban inkább olyan filmeket vettünk előre, melyeket kevesen ismernek, azonban tény, hogy egy keresztény filmeket ajánló listáról sem hiányozhat a Passió és A viskó.

Forrás – 777blog.hu