Amint arról már hírt adtunk, Ferenc pápa december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján Szent József-évet hirdetett, amely során a hívek teljes búcsút nyerhetnek. Most ismertetjük a búcsú elnyerésének feltételeit és a vonatkozó rendelkezés részleteit.

Szent Józsefet IX. Piusz pápa nyilvánította az egyetemes egyház védőszentjévé 1870. december 8-án Quemadmodum Deus – kezdetű rendeletével. 16 évvel korábban, 1854. december 8-án hirdette ki a szeplőtelen fogantatás dogmáját. József, Mária és Jézus szoros kötelékére emlékeztet minket a mostani karácsonyi időszakban Szent Család ünnepe. A szentévi búcsú feltételeiről, és a Szent Józsefhez kapcsolódó ünnepnapokról az Apostoli Penitenciária adott ki dekrétumot.

Növekedjünk az Isten akarata iránti alázatosságban

Ferenc pápa szándéka, hogy ebben az évben a hívek megerősödjenek az Isten akarata iránti alázatosságban. Az imádság és a jócselekedetek által növekedhetnek az életszentségben, kérve Szent József, a Szent názáreti égi családfő közbenjárását. A teljes búcsú elnyerése a szokásos feltételek mellett lehetséges a pápa által meghirdetett szentévben. Ezek: a szentségi gyónás, a szentáldozás, és az ima a Szentatya szándékára – mindazon hívek számára, akik lelkükben minden bűntől távol részt vesznek a Szent József-év eseményein. Legalább fél órán át elmélkednek a Mi atyánk – imádságon, vagy lelkigyakorlaton vesznek részt legalább egy napig, mely során elmélkednek Szent Józsefről. Példát véve az „igaz emberről” (vö. Mt 1,19), ahogy Máté evangéliuma említi Jézus nevelőapját, aki az isteni törvénynek, vagyis az irgalmasságnak engedelmes, mindazok, akik testi vagy lelki jócselekedetet hajtanak végre, részesülhetnek teljes búcsúban. Ezen túlmenően azok a keresztény családok, akik a názáreti Szent Család mintájára igyekeznek megvalósítani a kölcsönös szeretet és imádság légkörét, teljes búcsút nyernek a családi körben, vagy a jegyesek által végzett rózsafüzér ima által.

Munkahelyek és üldözött keresztények

1955. május elsején Isten szolgája, XII. Piusz pápa létrehozta Munkás Szent József ünnepét, ezzel adva méltóságot a munkavégzésnek, ösztönözve az egyenlő jogokra és kötelességekre épülő jogállamiságot. Ezért a most megkezdődött Szent József-évben teljes búcsút nyernek azok, akik az ő oltalmát és közbenjárását kérik tevékenységükhöz, vagy méltó állásért fohászkodnak a munkanélküliek számára. A názáreti Szent Család menekülése Egyiptomba megmutatja, hogy Isten az ember mellé áll, amikor veszélyben van, amikor szenved, amikor menekül, és magára marad. 2021. december 8-ig teljes búcsút nyerhetnek azok a római katolikus hívek, akik az üldözött egyházért és keresztényekért a latin hagyomány szerint a Szent József litániáját elimádkozzák, mint ahogy a bizánci hagyomány hívei a Szent József Akathisztosz egészen vagy részben való elimádkozásakor.

A pandémia idején teljes búcsú az időseknek és a betegeknek

Ezen felül az Apostoli Penitenciária teljes búcsút engedélyez a Szent Józsefhez kapcsolódó ünnepekkor, vagyis március 19-én, és május elsején, illetve minden hónap 19-én és szerdáján a szenthez szóló ájtatos cselekedetek és hivatalos ima esetén. A jelenlegi járványhelyzetben különösképpen kiterjed a teljes búcsú az idősekre, a betegekre, a haldoklókra és mindazokra, akik nem mehetnek el otthonról, amennyiben bűntől mentes lélekkel elszánják magukat, hogy amint lehetséges teljesítik a három feltételt (vagy otthonukban, vagy ahol tartózkodnak): imádkoznak Szent József tiszteletére, aki a betegek vigasza és a jó halál védőszentje, bizalommal felajánlva fájdalmaikat és nehézségeiket Istennek.

Ahhoz, hogy az isteni kegyelmet a hívek elnyerhessék, az Apostoli Penitenciária arra kér minden papot, hogy készségesen és nagylelkűen szolgáltassák ki a bűnbocsánat szentségét, és gyakran áldoztassák meg a betegeket. A rendelkezést – mely az egész Szent József-évben érvényes, Mauro Piacenza bíboros főpenitenciárius látta el kézjegyével december 8-án.

Forrás – www.vaticannews.va