Egyházmegyénk életében harmadszor fordul elő, hogy Majnek Antal püspök állandó diakónust szentel: Pataki Emil és Megyesi László után most Bacsó Róbertet szentelte fel a püspök atya június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén Ungváron. Az ünnepi szentmisén részt vettek egyházmegyénk magyar nyelvű papjai, Megyesi László állandó diakónus, valamint ungvári és Ungvár környéki hívek.

A szentmise elején Petenko Miron ungvári plébános köszöntötte a püspök atyát, a diakónusjelöltet és mindenkit, aki a templomban vagy az interneten keresztül bekapcsolódott a szertartásba. Majnek Antal püspök örömét fejezte ki, hogy éppen ezen a szép főünnepen szentelheti fel egyházmegyénk harmadik nős diakónusát „Isten szolgálatára, az Ő egyháza javára.” Isten az Ő Fiát kétezer éve nem uralkodni küldte a földre, hanem szolgálni. Jézus Krisztus az utolsó vacsorán a szolgáló szeretet legszebb példáját mutatta mindannyiunknak – folytatta a főpásztor. Majd a jelölthöz fordult, s felhívta figyelmét arra: Istentől kapott meghívásának jelentős állomásához érkezett, amikor a nagy diakónusok – Szent István, Fülöp és Lőrinc – nyomába lépve ő is teljesen odaszenteli magát az Úristennek. „Kedves Testvérek, ez mindannyiunk feladata” – szólt most a püspök atya az egybegyűltekhez. „Szent Pál apostol arra hív bennünket, hogy mindannyian adjuk oda testünket, egész életünket Istennek tetsző áldozatul”.

Az evangélium után Petenko Miron plébános az anyaszentegyház nevében arra kérte a megyéspüspököt, hogy szentelje fel a jelöltet. Miután a kérdésére – „Méltónak tartod őt?” – a püspök atya igenlő választ kapott, kiválasztotta a jelöltet a szerpapságra (a diakonátusra), melyre a hívek ezt felelték: „Istennek legyen hála!”

Szentbeszédében Antal püspök atya elismételte a jelöltnek a már mondott fontos üzenetet: „Az Úristen az Ő szolgálatára hívott meg téged, egyháza javára.” Mint mondta, Jézus dicsőséges második eljövetelekor uralkodni jön a földre, de csendes, alázatos első eljövetelekor – Betlehemben, Názáretben, hároméves működése alatt, és végül az utolsó vacsorán is megmutatta, hogy szolgálni jött. „Ti is hasonlóképpen cselekedjetek” – kötötte Jézus tanítványai lelkére. Ebben kell tehát követnünk őt mindannyiunknak, egész életünkben. Olyan emberekre van szüksége a világnak, akik elsősorban a Mennyei Atyára figyelnek, mint az Úr Jézus; akik az Ő Országát várják, az Ő akaratát akarják.

Isten a Szentlélek által adja meg nekünk azt a kegyelmet, amivel ki tudjuk bontakoztatni talentumainkat. Mindannyiunknak adott talentumot, azért, hogy szolgáljunk vele. Ennek kibontásához és a szolgálatban való hűséghez folytonosan szükségünk van az Úristen Szentlelkére, mert Nélküle nem megy. A felszentelő imában ezért a Szentlélek erejét kérjük az induláshoz és a mindvégig való hűséghez.

Ezután következett a szentelés szertartása. A megyéspüspök kérdéseire „Akarom!” volt a jelölt válasza. Végül engedelmességet ígért a megyéspüspöknek és utódainak, aki így felelt szavaira: „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned.”

A Mindenszentek litániája alatt a jelölt arcra borult, jelezve ezzel, hogy teljesen átadja magát Isten szolgálatára. Ezután a püspök atya kézföltétellel és az utána következő felszentelő imával szentelte fel az új diakónust, akit ezután beöltöztettek a diakónusok liturgikus ruhájába. Majd a püspök atya átadta neki az evangéliumos könyvet, ezekkel a szavakkal: „Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél. Ügyelj arra, hogy amit olvasol, hidd; amit hiszel, tanítsd; és amit tanítasz, kövesd is.” Az ezt követő békecsók után Róbert diakónus elfoglalta helyét az oltárnál, hogy megkezdje szerpapi szolgálatát.

A szentmise végén az újonnan szentelt diakónus örömmel mondott köszönetet mindazoknak a családtagjainak és azoknak a papoknak, akik hitében és hivatásában segítették és egyengették útját. Köszönetet mondott Majnek Antal püspöknek, aki bizalmát is kifejezte azzal, hogy őt felszentelte és lehetőséget adott neki az állandó diakonátusi hivatás gyakorlására.

A szentmise ünnepélyes püspöki áldással zárult.

Imádkozzunk egyházmegyénk immár két állandó diakónusáért, hogy szolgálatukkal és életük példájával méltók legyenek szent hivatásukra, s valóban az egyház javát és a hívek üdvösségét szolgálják!

Pápai Zsuzsanna

Bacsó Róbert 1984. június 19-én született Ungváron. 2001-ben érettségizett, 2006-ban szerzett mesterdiplomát pénzügyi szakterületen. Phd tanulmányait 2010-ben sikeres fokozatszerzéssel fejezte be. Ezután pénzügyi szakértőként dolgozott, mellette 2007-től felsőoktatási intézményekben óraadó tanárként működik. 2013 óta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számvitel és Auditálás tanszékének vezetője, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Intézetének óraadó tanára. Nagydoktori fokozatát 2008-ban szerezte, egy év múlva pedig professzori címet kapott. 2019-ben katekéta szakképesítést szerzett. Jelenleg negyedéves teológus hallgató. Tavaly óta hitoktatói tevékenységet is folytat. 2016-ban kötött házasságot Revalló Nikolettával.

1990 óta ministrál az ungvári Szent György plébániatemplomban, ahol mostanáig lektorként és akolitusként is tevékenykedett. 2019-ben kérvényezte Majnek Antal megyéspüspöknél diakónussá való szentelését.