Lazarista papszentelés Munkácson

Pappá szentelte Jan Vakulcsak turjaremetei származású lazarista szerzetest Majnek Antal püspök. Az ünnepi eseményre Munkácson, egyházmegyénk székesegyházában került sor június 24-én. A szentelésre Munkácsra érkezett Jan Tchop CM, a provincia elöljárója, Mihajlo Talapkanics CM provinciai titkár és Anatolij Tovkan CM, a kijevi rendház elöljárója, a szeminaristák igazgatója is (közülük a két utóbbi szintén kárpátaljai), akik együtt mutatták be a szentmisét a püspök atyával és a jelenlévő lazarista papokkal.

A szentelésen részt vett a jelölt családja és barátai, a turjaremetei görögkatolikus templom plébánosa, a Turjaremetén egy éve szolgáló, a Csodáséremről nevezett Máriás Nővérek, a perecsenyi Szeretet Leányai vincés nővérek, valamint az Ungváron élő szatmári vincés nővérek – mindhárom rend Páli Szent Vince szerzetescsaládjához tartozik, mint ahogy a lazaristák is.

Az újmisés atya másnap, június 25-én szülőfaluja plébániatemplomában mutatta be első szentmiséjét.

Jan Vakulcsak 1990. november 7-én született Turjaremetén. 2008-ban kezdte meg a noviciátust Harkovban, a lazaristák rendjében. 2010-ben a Kijev melletti Vorzel szemináriumában kezdte meg teológiai tanulmányait. 2016. június 3-án tett örökfogadalmat, ugyanazon év június 4-én pedig diakónussá szentelték Kijevben.

[imagesizer path=”images/stories/vakulchak” width=”150″]