Ifjúsági találkozó Munkácson

Idén május 9-én rendezték meg Munkácson a kárpátaljai római katolikus fiatalok ifjúsági találkozóját, melyen közel 100 fiatal vett részt. A rendezvénynek a Munkácsi Szent István Líceum adott otthont, ahová több egyházközségből érkeztek a fiatalok. A találkozó gyakorlati lebonyolítását a Szent Márton Egyesület munkatársai és animátorai, valamint a líceum diákjai végezték.

A regisztráció, a köszöntések és a közös ima után kezdődött a program. A szervezők előadónak a jelenleg Budapesten tevékenykedő Michels Antalt (Tóni atya) hívták meg, aki mivel már korábban is szolgált Kárpátalján, mindig szívesen tér vissza ide. Az általa tartott előadás címe és a találkozó mottója ez volt: “Nagy dolgot tett velem, mert Ő a hatalmas “.

Az atya fiatalos és odaadó előadásmódjával könnyen meg tudta ragadni a fiatalok figyelmét. Előadásában az Istenhez való közelségről, az érte végzett áldozatos munkáról, illetve a felebaráti szeretetről beszélt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy együtt kell munkálkodnunk Isten országán, természetesen a keresztény értékeknek megfelelően. Az előadást követően a fiatalok csoportbeszélgetésen vettek részt, ahol megvitatták az előadáson hallottakat és a saját magukban felmerülő kérdéseket is. A csoportfoglalkozást ebéd követte, majd a fiatalok fakultatív programokon vehetek részt: foci, kosárlabda, társas játékok, beszélgetés az előadóval. Ezután a Csipkés együttes tartott zenés előadást és táncházat, melyet a visszajelzések alapján nagyon élveztek a fiatalok. A találkozó gitáros szentmisével fejeződött.

[imagesizer path=”images/stories/ifi-talalkozo-2017″ width=”150″ class=”imgsizer”]