Az Úr kedvében járni
A megszentelt élet ünnepe egyházmegyénkben

IMG 0029Mint már évek óta, idén is Schönbornban gyűltek össze egyházmegyénk szerzetesei és szerzetesnői, hogy az egyházmegyés papokkal, valamint a világi rendi és laikus társulások tagjaival együtt megünnepeljék a megszentelt élet napját és megújítsák fogadalmaikat. A február 1-jén 9 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Majnek Antal megyéspüspök, az ünnepi szónok pedig Orosz Atanáz, a görögkatolikus Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke volt.

A megszentelt életet élő személyek kezükben égő gyertyával vonultak be a templomba, melyeket Majnek Antal püspök szentelt vízzel hintett meg előtte.

„Szent Pál szavaival úgy lehetne mondani, hogy az egyik ilyen ajándékot kapott Istentől, a másik olyat” – mondta beszédében Atanáz püspök a cölibátus és a házasság intézményéről. „Nagyon fontos, hogy drága kincsnek tekintsük azt az ajándékot, amely személy szerint nekünk jutott, és így becsüljük meg azt”.

„A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré, hogyan járjon az Úr kedvében” – idézte Szent Pálnak az olvasmányban felolvasott szavait, majd hozzátette: vétkezne, aki más indokkal, más okból választaná a cölebsz vagy szerzetesi hivatást. Ne engedjünk, hogy az önzés, a szingli életforma kísértése furakodjon az életünkbe. „Tartsuk mindig szem előtt azt a nagyszerű indítást, amelyet a szentelésünk vagy örökfogadalmunk napján kaptunk: hogyan járjunk az Úr kedvében – mindennap.”

Ezután következett a fogadalmak megújítása, melyet a jelenlévők égő gyertyával a kezükben mondtak előbb magyar, majd ukrán nyelven.

A szentmise végén elimádkozták a loretói litániát, majd szentségi áldás következett.

Rövid szünet után konferenciabeszéddel folytatódott a találkozó, melyben Orosz Atanáz püspök – Urunk bemutatásának ünnepéhez és a megszentelt élet intézményéhez kapcsolódóan – a találkozások teológiai fontosságáról beszélt. Ennek végén Majnek Antal püspök megköszönte neki a buzdítást, s hogy elfogadta a meghívást és velünk ünnepelt ezen a napon. Köszönetet mondott az egyházmegyénkben működő szerzeteseknek, különösen a külföldről érkezőknek, hogy Istennek való átadottságukat nálunk élik és valósítják meg.

A találkozó lelki része a két püspök áldásával és – az ünnephez kapcsolódóan – egy latinul közösen elénekelt Ave Mariával zárult, amit testvéri ebéd követett.

[imagesizer path=”images/stories/megszentelt-2017″ width=”150″ class=”imgsizer”]