Szent Márton püspök ünnepe Munkácson

sztmarton-unnep-2013-27Munkácson november 11-én tartották székesegyházunk és egyházmegyénk búcsúját egyházmegyénk védőszentjének, Tours-i Szt. Márton püspöknek ünnepén. A szentmise főcelebránsa Paul Iby nyugalmazott kismartoni (eisenstadti) püspök volt. Majnek Antal megyéspüspök meghívására Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi és Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök is Munkácsra érkezett, hogy velünk ünnepeljenek a nemrégiben szépen felújított székesegyházban kárpátaljai egyházunk önállóvá válásának huszadik, jubileumi évében.

 A szentmise elején – a felújítási munkálatok utolsó pontjaként – megáldották az új püspöki ülőhelyet, melyet Matl Péter tervei alapján Tóth Gyula tiszaújlaki fafaragó mester készített. Pogány István munkácsi plébános köszöntötte a jelenlévő püspököket, az egyházmegye papjait, Munkács polgármesterét és munkatársait, az ungvári magyar konzulátus munkatársait és az egyházmegyéből örvendetesen nagy számban érkezett zarándokokat.

Paul Iby püspök Szent Márton élete kapcsán arról beszélt a jelenlevőknek, hogyan valósíthatjuk meg napjainkban az ő életének üzenetét, hogyan segíthetjük egymás életét ebben az egyre szekularizáltabb világban, s ez mindannyiunk hivatása – ma.

A szentmise végén került sor a Szent Márton Palástja-díj átadására, immár harmadszorra. Ebben az évben a Pro Fide emlékérmet a huszti Pilásné Gerhardt Mária kapta sok évtizedes templomi szolgálatáért és annak elismeréséül, hogy hűségesen kitartott hitében a nehéz időkben is. A püspök atya megjegyezte, hogy Mária néni szép szolgálatának huszti plébánosként hét esztendeig ő maga is tanúja volt. A Pro Caritate emlékérmet Nánási Antalnak, a tiszaújlaki Karitász vezetőjének ítélték, a szeretetszolgálatban tizenöt év óta végzett fáradhatatlan munkájáért. A díjazottakat Majnek Antal püspök mutatta be néhány mondatban, s ő nyújtotta át nekik az emlékérmet is. Az egész egyházmegyéből érkezett zarándokok pedig tapssal fejezték ki elismerésüket.

 

A szentmise a pápai himnusz eléneklésével ért véget. Ezt követően Paul Iby püspök elmélkedést tartott az egyházmegye papjainak, a munkácsi hívek pedig megvendégelték a zarándokokat.

Az ünnepségen a székesegyház magyar és ukrán nyelvű gyermek- és ifjúsági kórusai énekeltek.

Tekintse meg a képgalériát is:

[imagesizer path=”images/stories/st-marton-2013″ width=”150″]