Böjt- és imanap az üldözött keresztényekért
Majnek Antal püspök felhívása

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Szentatyánk, Ferenc pápa is aggódva figyeli Szíria sorsát. Szeptember elsején erőteljes békefelhívást tett közzé, békére és a fegyverek használatának beszüntetésére hívta fel a harcban álló feleket. „Szeptember 7-ére, Mária, a Béke Királynője születésnapjának vigíliájára az egész Egyház számára böjt- és imanapot hirdetek meg Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért. Meghívom a nem katolikus keresztény testvéreket, más vallások követőit és minden jóakaratú embert, hogy az általuk legmegfelelőbbnek ítélt módon csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez” – mondta a Szentatya.

 Ezek a szavak megerősítették régi elhatározásomat, mivel egyházmegyénkben már folyt a világ üldözött keresztényeiért tartandó ima- és böjti nap előkészítése. Sok más országban is – többek között Egyiptomban, Irakban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban, Indiában, Nigériában, Észak-Koreában – üldözik és gyilkolják keresztény testvéreinket. Kínában és Vietnámban sokszor börtön és bántalmazás éri őket, nem egyszer templomaikat is lerombolják. Az irigyelt Nyugaton és főleg Amerikában másképp, de éppoly súlyosan, lélek- és erkölcsromboló módon üldözik a kereszténységet és Jézus Szent Nevét. Van kikért imádkoznunk: azokért a testvéreinkért szerte a világban, akik hitükért nehézségeknek, üldözésnek, életveszélynek vannak kitéve.

Ezért csatlakozunk a Szentatya felhívásához, azonkívül böjt- és imanapot hirdetek egyházmegyénkben az egész világon üldözött, sokat szenvedő keresztényekért. Kérem a paptestvéreket és a liturgiavezetőket, hogy ezen a napon mindenhol imádkozzanak a szentmisékben erre a szándékra, vagy más liturgia, közös imádság, esetleg szentségimádás keretében. A hívek maguk is összejöhetnek imádkozni saját kezdeményezésükre. A böjt vállalása mindenki élethelyzetétől és egészségi állapotától függ. A böjt- és imanapot szeptember 20-ára, a koreai vértanúk ünnepére hirdetem meg. Ezek a vértanúk szintén a hitükért szenvedtek és haltak meg. Hétfőtől, 16-ától a fájdalmas Szűzanyával együtt minden nap imádkozzunk az üldözött keresztényekért, pénteken, 20-án pedig egészítsük ki az imádságot böjtöléssel és egyéb önmegtagadással is. Áldozatvállalásunkkal lélekben melléjük állunk, és testvérként, Cirenei Simonként támogatjuk őket keresztútjukon. Ezzel megerősíthetjük őket, amire oly nagy szükségük van, s mi is jobban átérezzük hitünk mélységeit, amelyet a szabad vallásgyakorlásban sokszor talán nem értékelünk eléggé.

+ Majnek Antal