Ikonkiállítás a beregszászi főiskolán

2012. április 5-én ikonkiállítás nyílt Varga Tarzíciusz ferences testvér munkáiból Beregszászban. A kiállításnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnökének beszéde után SER. Majnek Antal OFM megyéspüspök nyitotta meg azt a kiállítást, amely nem nevezhető mindennapi eseménynek, hiszen Thomas Edward Gullickson Apostoli Nuncius is tiszteletét tette a megnyitón.

A Nuncius úr németül osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, amelyet magyarul tolmácsoltak a nagyérdeműnek.

Beszédében azt a nézetet hangsúlyozta, miszerint az ikonokat alkotóik nem megrajzolják, hanem megírják. Így minden ikon egy-egy történetet mesél el szemlélője számára

Ezt követően az ikonok “megírója”, Varga Tarzíciusz kapott szót, s mesélte el életének azon részleteit, amikor az ikonokkal közelebbről megismerkedett, s emellett részletesen beszélt az ikonok elkészítésének módjáról is.

A kiállítást megtisztelte jelenlétével Kókai Krisztina, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja és Michels Antal atya, a beregszászi római katolikus egyházközség plébánosa is, aki a pohárköszöntőt mondta

A megnyitót a  Beregszászi Római Katolikus Plébánia kórusának énekei varázsolták még hangulatossabbá és színesebbé.

Az ikonalkotások minden érdeklődő számára április 19-ig megtekinthetőek a Rákóczi-főiskola Gross Arnold kiállítótermében.

 Kárpátalja.ma

  [imagesizer path=”images/stories/kepek-2012/04/ikon” width=”150″ class=”imgsizer”]