Pásztor Ferenc emlékkonferencia volt Beregszászban
 
Március 2.-án, pénteken “Emlékezés a viszontagságos évekre” elnevezésű emlékkonferenciát rendezett a beregszászi plébánia Pásztor Ferenc volt beregszászi plébános, főesperes emlékére, aki 1951-ben halt meg a terror mártírjaként Szibériában.
A konferencia szentmisével kezdődött, amelyet Majnek Antal püspök celebrált. A mise keretében mondott elmélkedésében püspök atya rámutatott Pásztor Ferenc hűségére, bátorságára, kitartására, szeretetére, amely a mártír pap életét, különösen utolsó éveit jellemezte. A szentmise után a plébánián folytatódott a rendezvény. A szép számmal egybegyűlt jelenlévőket Michels Antal beregszászi plébános köszöntötte, majd Scherczer Károly konzul úr köszöntő beszédében megemlékezett a málenkij robotról, annak tragédiájáról. Ezek után Majnek Antal püspök mondta el gondolatait – az emberi történelem a történészek szerint többnyire a háborúk története. Azonban nekünk, keresztény embereknek, akik hiszünk az Örömhírben és várjuk Isten országát nem szabad azt gondolnunk, hogy az emberi történet kizárólag negatívumokból áll. Meg kell látnuk a szép dolgokat is az emberi sorsokban, a történelemben – mondta el.
  Történelmi vonalon Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és Szendrey Anita, a Debreceni Egyetem BTK PhD hallgatója tárta a közönség elé gondolatait. A szervezők meghívásának sajnos nem tudott eleget tenni Dr. Rabár Ferenc, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára és Bohán Béla, a szegedi Jezsuita Szt. József templom papja, akik betegség miatt nem tudtak eljönni és megtartani az előadásukat. Helyettük Bárdos István tanár illetve Németh Sándor benei plébános olvasták fel az előadásaik szövegét.
A konferencia alatt a résztvevők szemügyre vehették Pásztor Ferenc emléktárgyait, amelyek a plébániai nagyteremben voltak kiállítva. A résztvevők közösen imádkoztak Pásztor Ferenc boldoggá avatásáért.
 
[imagesizer path=”images/stories/kepek-2012/03/pasztor” width=”150″ class=”imgsizer”]