Az Élet menete Munkácson


Június 1-én, a gyermekvédelmi napon, Munkácson második alkalommal rendeztek imanapot a meg nem született gyermekekért, és az élet menetét a nőgyógyászati klinikához, ahol végzik az abortuszokat. Ezzel a megmozdulással szeretnénk felemelni a hangunkat a meg nem született gyermekek védelméért, akik szintén Isten teremtményei, de az élethez való jogukat nem kapják meg.
A terhesség megszakítás fájdalmas témája nem közömbös városunk lakói számára. Más keresztény közösségek képviselői is felkaroltak bennünket, s már létre is jött egy ökumenikus csoport, amelyhez görög- és római katolikusok, reformátusok, Moszkvai és Kijevi Patriarhátus ortodox hívei is tartoznak.
Nagyon jól esik, hogy a város vezetőségének képviselői, Lengyel Z. Polgármester Úrral az élen szintén részt vesznek ilyen eseményeken, ezzel kifejezve a saját véleményüket az abortusszal kapcsolatban. Éppen az állam volt az, aki felajánlotta, hogy fel kellene állítani a nőgyógyászati klinika udvarán egy jelképet, amely az Isten által ajándékozott élet védelmére hívná fel a figyelmet. Idén az egyházak püspökei, akik papjaikkal együtt szintén részt vettek az Élet Menetében, megszentelték azt a követ, amelynek helyén majd az emlékmű lesz. Átnyújtottunk az orvosoknak egy levelet, amelyben kérjük, mondjanak le az abortuszok gyakorlásáról, továbbá adjanak rá lehetőséget, hogy az egyházak képviselői tájékoztassák a nőket az abortuszok előtt. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik részt vettek a megmozdulásban vagy imáikkal támogatták mozgalmunkat.

A szervezők
 Tekintse meg képgalériánkat is
 
 [imagesizer path=”images/stories/elet_menete-2011″ width=”150″ class=”imgsizer”]