Zarándoklat a rotterdami Taizé találkozóra

2010. december 28. és 2011. január 1. között rendezték meg a soron következő, immár 33.  Európai Ifjúsági Taizé Találkozót, ezúttal a hollandiai Rotterdamban. Zarándokjaink december 26.-án a délutáni órákban indultak útnak. Odaúton Passaut, a visszaúton pedig Amsterdamot és Nürnberget tekinthették még meg. Az elszállásolás többnyire holland családoknál volt, a programot pedig a Taizé tesvérek szervezték, ami nagyon érdekes, és változatos volt.

“Az egész olyan feledhetetlen volt. A közös imák, és az éneklés az Ahoy-ban. A családunk… annyira kedvesek voltak.  Még ők köszönték meg, hogy eljöttünk…”

Szlivka Andi, Munkács
 
 

    “2010. december 26. Kissé félve ültem fel a Rotterdam felé tartó buszra, amely a 33. Európai IfjúságiTaizé Találkozóra tartott.
    December 28 megérkeztünk Rotterdamba a regisztráció helyére, megkaptuk a találkozóhoz szükséges program füzeteket, térképeket és szállásadóink címét. Délután folyamán megérkeztünk a minket vendégül látó parókiára, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Én egy nyugdíjas házaspárhoz kerültem, akik nagyon kedvesek és figyelmesek voltak. Itt el is oszlott minden utazás előtti félelmem, nagyon kedvesek voltak velünk. Mar az első napon kialakultak a kisebb baráti társaságok, mindenki nagyon jól érezte magát.
     Aztán következett az Ahoy-ban az első közös ima… nagyon megfogott mikor az a több ezer fiatal együtt imádkozott és énekelt, valami fura béke szállt le közénk, fura nyugalmat éreztem. Innentől már nem is zavart,hogy nem tudok angolul.Szavak nélkül is megértettük egymást a más nyelven beszélő fiatalokkal.
     Az imák es programok közti időben új barátaimmal bejártuk a várost, megismerve egy másik kultúrát…
   Aztán jött a búcsú. Elindultunk hazafelé. A vendéglátó családok kikísértek minket a buszhoz érzékeny búcsút vettünk egymástól és elindultunk.
     Bízom benne,hogy jövőre is ott tudok lenni Berlinben a soron következő Taizé Találkozón.”
 
Tóth Gábor, Csap
 
 Taizé 2010

 
    2010. december 26-án az Ungvári Zakarpatja szálloda előtt elhaladó járókelők egy az ünnep utáni hangulatba nem illő buszt pillanthattak meg. Ez a jármű a rá várakozó fiatalokat egy újabb szép, téli ünnep felé röpítette, akik egytől egyig az éves Taizé találkozóra siettek, amely az idén a hollandiai Rotterdamban került megrendezésre.

    A hideg szélben való várakozás után a 17 és 35 év közötti fiatalok elfoglalták ülőhelyeiket, majd nekivágtak a magyar, az osztrák, majd a német autópályának. Tizenkilenc órányi buszozás után a kis csapat megérkezett az első kötelező megállóhoz, Passauba. Itt kilenc órát töltöttünk a festői kisváros megismerésével, míg sofőrjeink kipihenték magukat. Késő délután aztán újra elindultunk, hogy megtegyük az út hátra lévő részét.

    Másnap reggelre el is értük Rotterdamot, ahol aztán csoportokra osztottak minket, és elindultunk a végleges szálláshelyünkül szolgáló parókiákra. Rövid ismerkedés és a családokhoz történő beköltözés után mindnyájan visszamentünk a városközpontba az Ahoyhoz, amely a közös programok helyszínéül szolgáló csarnok és kulturális központ. Itt elkölthettük első közös ebédünket a majd’ harmincezer fiatallal, akik szintén a találkozóra érkeztek a nyugodt kikötővárosba. Később részt vehettünk az első közös imánkon, ami után Alois testvér elmélkedését hallgathattuk.

   Másnap a parókiákon reggeli ima után kis csoportokra osztottak minket, és lehetőséget adtak arra, hogy megbeszéljük az elhangzott evangéliumi részletet. Ezután újra az Ahoyba vitt az utunk, ahonnan az ebéd és az imádság után különböző kulturális programokra indulhattunk. Délután ismét visszatértünk, hogy közös imával zárjuk a városközpontban töltött időt. Visszatérve a vendéglátóinkhoz fáradtan és vidáman térhettünk nyugovóra. A következő nap az előzőhöz hasonlóan telt, esélyt adva a lelki feltöltődésre.
  Szilveszter napján együtt imádkozhattunk sok ezer testvérünkkel az egyenlőségért és a bizalomért. Szálláshelyünkön ünnepi vacsorával vártak minket. A vacsora elfogyasztása után újra a parókiákra mentünk, ahol virrasztást tartottunk a népek közötti békéért, majd átlépve az új esztendőbe a „népek ünnepe” következett, ahol minden nemzetiség bemutatta hagyományait.
    Másnap búcsúznunk kellett szívélyes vendéglátóiktól, hiszen a reggeli imádság után el kellett hagynunk a parókiákat, hogy időben indulhassunk az Ahoytól. A kora délutáni napsütésben minden szív a búcsú emlékétől volt nehéz. A szomorkás indulás után csakhamar jó kedve kerekedett a társaságnak, hiszen Amszterdam felé vettük az irányt.
     A főváros gyors megismerése után nyugovóra tértünk az üléseinken, hogy másnap újult erővel indulhassunk következő megállónk, Nürnberg felfedezésére. A nyugodt német városka és a helybéliek kedvessége mindenkit elvarázsolt, így hát kellemes élményekkel gazdagodva ültünk vissza járművünkbe.
     Január harmadikán délelőtt el is értük közös végállomásunkat, Ungvárt, ahonnan mindenki egyenként indult haza. Elbúcsúzva egymástól ki-ki a maga útján indult el, szívében közösen átélt élményekkel és megnyugvással.

      

Erdős Georgina