Ministráns tábor volt Kerekhegyen
 
túrázásJúlius 19-én vette kezdetét a nyári ministránstábor Kerekhegyen, ahol több mint harminc ministráns, animátor, táborozott együtt a Munkácsi Egyházmegye egész területéről, Kőrösmezőtől egészen Szürtéig. A ministránsok között voltak egészen kicsik is, akik még csak most kezdték el szolgálatukat az Úr asztalánál (8 évesek) és voltak 18 évesek is, akik már több éven keresztül látják el ezt a tisztséget. Július 19-én 7 órakor volt az indulás Szürtéből, és kb. 2 órára érkeztünk meg a szálláshelyre. Técsőn még 15 fő csatlakozott a csapathoz, és így a ministránsok összlétszáma 33 lett.

Kipakolás után egy finom ebéddel vártak bennünket a szakácsnők: Kati néni és Irénke néni. Aztán rögtön el is kezdődött a program: foci, méta, tollaslabda a hegy tetején, egy fennsíkon. Mivel sokan voltunk, az esti tábortűznél megejtettük az ismerkedést, amit névjátékkal folytattunk. Másnap reggeli torna és reggeli után a templomban Wershler Sándor papnövendék tartott előadást mindazokról a dolgokról, amit a ministránsnak tudnia kell, majd az előadás után Pliszka András, Hindrjuk Janek és Kulcsár Tamás asszisztencia bemutatót, később próbát tartottak a ministránsoknak. 11 órakor Michels Antal atya mutatott be szentmisét, majd ebéd után kirándultunk a Fekete Vízhez. Egy kis pihenés és fürdés után hazaindultunk. Az esti tábortűznél énekeltünk, játszottunk különböző játékokat, beszélgettünk különböző témákról.a résztvevők

Másnap, mivel nagyon jó idő volt kilátásban, egy egész napot szenteltünk arra, hogy átmenjünk a Fekete Vízhez. Reggel, egy bőséges reggeli után elindultunk. Megérkezés után rögtön el is kezdtük a pihenést, úsztunk, fociztunk, tollaslabdáztunk, szórakoztunk. Lehetőség volt arra is, hogy kötetlenebbül tudjunk beszélgetni a vezetőkkel is. Délután 4-re értünk vissza a táborhelyre, ekkorra már várt bennünket a finom, bőséges ebéd. Az ebéd után egy kis szusszanás, majd elkezdődtek az előkészületek a szentmiséhez: olvasás, ministrálás. A szentmisét Ft. Rácz István atya mutatta be, amelyben kiemelte a ministrálás fontosságát. Az esti tábortűznél egy kisebb vizsgát tartottunk az eltelt nap előadásából és szentmiséjéből.

a templombanAz utolsó napon egy hosszabb kiránduláson vettünk részt, útközben lehetőségünk nyílt jobban megismerni a természetet, illetve a visszaúton az erdő gyümölcseit is megízlelhettük: eper, málna, szeder. Sőt néhányan gombát is találtak. Délután pihentünk, hogy a tűző nap ne ártson senkinek, majd estefelé igeliturgián vettünk részt, amelyet T. Wershler Sándor mondott, aki a kommentárban kiemelte a tanúságtevő élet fontosságát, és a bűnbánó lelkületet, ami kedves az Úr előtt. Az igeliturgia és a vacsora után következett a befejező tábortűz, amelyre a ministránsok színdarabbal készültek, mely címe “A tábor életéből” volt. A szindarab után különböző játékokat játszottunk: Huba-Buba király, Fáraó, stb.; egy kisebb csapat pedig énekelt is a résztvevők számára. Majd következett a véleménykérés: kinek mi tetszett, és mi nem tetszett a táborban. Az esti ima is fent volt a tábortűz mellett, ami után kissé fáradtan, ám élményekkel gazdagon mentünk vissza a szálláshelyre.
A következő napon már mindenkinek “csomagolós kedve” volt; a takarítás után következett a bográcsleves, fagyi, csoki, dinnye és persze a köszönet a szakács néniknek a finom és ízletes ételekért. Délután 2 órákor pedig hazaindultunk a busszal, mindenki a saját plébániájára. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani segítőtársaimnak, akik szívesen vállalták ezt a nagy felelősséget: Pliszka Andrásnak, Kulcsár Tamásnak és végül, de nem utolsó sorban Hindrjuk Janeknek.

Wershler Sándor