Aranymise Rahón

Aranymise RahónBohán Béla beregszászi plébános ebben a hónapban ünnepli pappászentelésének 50. évfordulóját. Béla atya 1989-ben érkezett missziós szolgálatra Magyarországról, az Egri Főegyházmegyéből Kárpátaljára. Első állandó megbízását Rahón és környékén kapta, ahol közel másfél esztendőt töltött el, majd pedig ungvári plébánossá nevezték ki.

Mikulyák László jelenlegi plébános és a rahói hívek meghívására Szent Péter és Pál apostolok ünnepén mutatta be az egykori lelkiatya aranymiséjét a rahói templomban. Ünnepi harangszó hívott mindenkit az ünnepi délutánon. A szentmise bevezetőjében László atya emlékeztetett arra, hogy a szovjet korszak ideje után milyen fontos esemény volt, hogy Rahó katolikussága lelkipásztort kapott az Anyaországtól. Majd bemutatta az egykori lelkipásztornak azokat a híveket, akiket 20 évvel ezelőtt Béla atya készített fel az elsőáldozásra, és akik ma már gyermekeikkel érkeztek a templomba.

A szentmisében Béla atya visszaemlékezett arra, hogy hogyan érkezett a vidékre, milyen helyzet fogadta, és hogy mennyire nagy szeretettel várták a hívek a papot. A szentáldozást követően Tuser Sándor képviselőtestületi alelnök köszöntötte az ünnepeltet, felidézve azt, hogy megérklezésekor 21 évvel ezelőtt Béla atya azt mondta, hogy lesz még rahón magyar oktatás, és magyar iskola, és lám, szava beteljesedett, hiszen ma már nem csak a templom az egyetlen helye a magyar szónak, hanem közel másfél évtized óta, magyar iskola is van a városban. Végezetül jó egészséget és Isten áldását kívánta az ünnepeltnek. A köszöntésekhez csatlakoztak az egykori hittanosok, valamint a jelenlegi lelkipásztor is, aki egy jubileumi emléktányérral ajándékozta meg paptestvérét.

A szentmise után az egyházközség és a város szervezésében egy vonósnégyes ünnepi hangversenyére került sor.

 
[imagesizer path=”images/stories/kepek-2010/raho-bohan”]