Papszentelés Munkácson

Mankovics Sándor újmisésMajnek Antal püspök június 19-én Munkácson, egyházmegyénk székesegyházában a 9.30-kor kezdődő szentmisén pappá szentelte Mankovics Sándor diakónust. A szentmise elején a püspök atya ünnepélyesen lezárta egyházmegyénkben a papok évét, a híveket azonban további imára kérte és buzdította papjaikért.

Homíliájában arról beszélt, hogyan indul el csöndben, a szív mélyén egy papi hivatás, hogyan lehet kitartani benne a nehézségek idején is, mindig visszatérve az első szeretethez Jézus iránt, akinek annak idején kimondta a boldogító igent. Mint többször is hangsúlyozta, a papi élet megtartó alapja a Jézussal való élő kapcsolat, a vele való állandó dialógus: csak ez tud egy papot újrateremteni, talpra állítani és felfrissíteni. Mert kell a mi erőfeszítésünk, de az első, a legfontosabb mindig a kegyelem. A szentelésre az egyházmegye több pontjáról is érkeztek hívek: Ungvárról, az újmisés szülővárosából és környékéről, valamint Rahóból és Kőrösmezőről, ahol az újonnan szentelt diakónusként működött. Együtt ünnepeltek és részt vettek a szentelésben az egyházmegyében működő magyar nyelvű paptestvérek is.

Mankovics Sándor június 20-án 17 órakor tartotta újmiséjét Ungváron, a Szent György plébániatemplomban